Városi kalandok 1.

Ekkor:

2009_varosi_kalandok22009. nyarán -még nem alapítványi kereteken belül- új ismeretterjesztő programsorozatra hívtuk a nyolcadik kerületi Kesztyűgyár Közösségi Ház (Bp. VIII. Mátyás tér) gyerekeit, azzal a céllal, hogy kimozdítsuk őket a kerületből, látókörüket tágítsuk, megmutassuk nekik, hogy működik a város, hogyan készülnek a dolgok, és alternatívát kínáljunk nekik a nyári szünidő hasznos eltöltéséhez.

A heti rendszerességű kirándulások kiindulópontja a Kesztyűgyár volt, ide vártuk a programra előzetesen jelentkezett gyerekeket. Július-augusztus hónapban 7 helyszínt látogattunk meg, hol bérelt kisbusszal, hol tömegközlekedéssel, hol gyalogosan.

Ferihegyi Repülőtér – Az Airport Shuttle busz támogatásával jutottunk ki a repülőtérre, ahol idegenvezetés keretében busszal bejártuk a teljes repülőtéri területet, majd megnéztük az Emlékparkot.

Megyeri híd – A Hídmester vezetésével a gyerekek felmásztak a pillér tetejébe, valamint lejuthattak az úttest alatti elzárt területre is.

Ilcsi Szépítő Füvek gyára – A gyár dolgozóinak köszönhetően az egyik legizgalmasabb túránk volt. A növénybemutató kertben interaktív vetélkedő során ismerhettünk meg a gyártásban használt növényeket, fűszereket majd a kozmetikai oktatóteremben bio ebédet kaptunk, és a gyárban megnézhettük, hogyan készülnek és hogyan csomagolják a híres Ilcsi kozmetikumokat.

Csodák Palotája (2 alkalom) – A tudomány és fizika világában órákat töltöttek el kísérletezve a gyerekek.

Budakeszi Vadaspark – Legtöbben erre a programra jelentkeztek. Vezetővel végigjártuk a parkot, megnézhettük annak lakóit. Sajnos ez eső félbeszakította programunkat. Visszatérve a Kesztyűgyárba egy természetismereti tesztet oldottak meg a gyerekek.

Tűzoltó Főparancsnokság – A VIII. kerületben található tűzoltóközponthoz gyalog mentünk. Betekintést nyertünk az irányítóközpont működésébe, majd a gyerekek beszálhattak egy tűzoltóautóba, megnézhették, milyen eszközök szükségesek tűzoltáskor. Alkalmunk volt egy éles, riasztásos helyzetbe is bepillantani. A látogatást egy tűzvédelmi teszttel zártuk.

Palatinus Strand – A rekord hőmérsékletű kánikulára való tekintettel egy napot a margitszigeti strandon töltöttünk.

Átlagosan 8-12 gyerek vett részt a kirándulásokon, akiket minden alkalommal a Kesztyűgyár dolgozói kísértek.

 

 

 

 

 

 

 

.

Reklámok