Kávéházi Tánckommandó 2012

Ekkor:

Kortárs tánc a hétköznapi élet színterein.

Sokak fülében ismerősen csenghet a név, hiszen a 2009-ben útjára indított Body Moving táncnépszerűsítő programsorozat részeként évente különböző formában már jelentkezett a Tánckommandó. Idén a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál is csatlakozott a mozgalomhoz, mely a tánc jelenlétét erősíti a városban.

A Kávéházi Tánckommandó szeretné ráirányítani figyelmünket a kortárs táncra, annak sokszínűségére, az abban rejlő lehetőségekre, népszerűsíteni a műfajt és a társulatokat.

A három este során a különböző generációkat, stílusokat és irányzatokat képviselő neves alkotók a tánc játékos oldalát igyekszenek megmutatni beolvadva, ugyanakkor „zavart” is keltve a kávéházaink mindennapi életében.

PROGRAM

2012. október 6. szombat 21h
CSENDES LÉTTEREM

HODWORKS: KÖZÖSSÉGI FORMA

Fotó: Nyusztai Máté

Hód Adrienn, a kísérletezéseiről ismert koreográfus évek óta dolgozik azon, hogy átfogalmazza a kortárs tánc megszokott és bevált kliséit. Munkáiban darabjaira szedi és újrafogalmazza a legalapvetőbb és legelemibb mozdulatokat és sokszor feszegeti a színház konvencionális határait, hogy közelebb kerüljön saját közönségéhez.

HODWORKS nevű társulatát 2007-ben alapította.

A HODWORKS szinte mindent elért, amit napjainkban egy kezdő kortárstánc együttes elérhet. Első bemutatója után nem sokkal, 2012-ben megkapta a független esztéták, kritikusok és szakújságírók kuratóriuma által odaítélt Lábán-díjat, a tavalyi év 20 legkiemelkedőbb kortárstánc előadása közé választotta a nemzetközi Aerowaves hálózat, bemutatkozhatott a két legnagyobb hazai rendezvényen, a Szigeten és a 2012-es THEALTER Feszt-en is, illetve számos külföldi fesztiválra hívták szereplésre Európában.

Ötlet, koncepció: Hód Adrienn, Cuhorka Emese
Tánc/előadó: Cuhorka Emese
Zene: dj. Thalium (live)
Támogató: OFF Alapítvány
Fotó: Nyusztay Máté

www.hodworks.hu

Csendes Létterem: 1053 Budapest, Ferenczy István utca 5.

…………………………………………………………………………………………………………………………
2012. október 8. hétfő 21h
ANKER KLUB

ZADAM TÁRSULAT: PIXEL PROJECT/ Az I’M PRO sorozat részeként

A ZADAM TÁRSULAT 2005 óta jelentkezik rendszeresen önálló produkciókkal. Előadásaiban vezető szerepet kap a képiség, a vizuális megközelítés. A megfogalmazási mód sohasem korlátozódik kizárólagosan a mozgás nyelvére, egyfajta integritásra törekszik a különböző előadóművészeti ágak között.

Az I’M PRO a társulattal egyidős performansz sorozat, melynek keretein belül nem színházi helyszínekre születnek egyszeri és megismételhetetlen produkciók. Az akciókban a társulat színházi előadásainak motívumait értelmezi újra azok új összefüggésrendszerbe helyezésével.

A most bemutatásra kerülő PIXEL PROJECT, a Profil és CORP! című előadásokat tekinti kiindulópontnak.
Alkotók – előadók: Sebestyén Tímea, Zambrzycki Ádám
Videó: Massih Parsaei
Zenei szerkesztés: Zambrzycki Ádám

www.zadam.hu

Anker Klub: 1062 Budapest Anker köz 1-3.

………………………………………………………………………………………………………………………………………..

2012. október 11. csüt. 21h
JEDERMANN CAFÉ

L1 EGYESÜLET – CIE. LADJÁNSZKI MÁRTA: DUO

Ladjánszki Márta a kezdetektől kezdve részese a Tánckommandó megmozdulásainak. Különösen érdekli a térspecifikus és/vagy térérzékeny előadások létrehozása, partnerei bevonásával. Hogyan változik a tér és a tér alkotta lehetőség, ha a néző és előadó egymáshoz közel, tapintható távolságban érzékelhetik egymást? Hogyan változik ez a felépülő kapcsolat, ha egy üvegfelületen keresztül szemléljük ugyanazt az állapotot és hogyan, ha érinthető távolságból? Mi köti össze az előadókat – mozdulat, látás, zeneiség, harmónia?

Partnerek az alkotásban: Ladjánszki Márta, Varga Zsolt
Információ: www.L1.hu / www.martaatwork.com

Jedermann Café: Budapest IX, Ráday u. 58.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

Reklámok